Idén már nem kapsz P60-at. Mit kell tenned 2020-tól?

6579

Eddig minden naptári év elején (január és március között, cége válogatja) kézhez kellett kapnunk az ún. P60 nyomtatványt attól a munkáltatótól, akinek az elmúlt év végén utoljára dolgoztunk. Ha például 2018 december 31-én kezdtünk az új munkahelyünkön, akkor 2018-ról kellett kapnunk egy kiállított P60-at 2019 év elején. Ezt persze sok munkáltató kispórolja, így sokunknak lehet olyan éve, amiről nem rendelkezik P60-al. Amennyiben az év utolsó napján alkalmazásban állunk az adott munkáltatónál, akkor köteles nekünk P60-at kiállítani. Amennyiben hamarabb távozunk, akkor P45 nyomtatványt kell kapnunk, ami tartalmazza a szükséges adatokat az adott évről. Idén azonban már nem kapunk se P45-öt, se P60-at. Ebben a cikkben áttekintetjük mit kell tennünk a régi P60 papírjainkkal és hogyan cselekedjünk idén, annak hiánynában.

Mi az a P60?

Sok ember valószínűleg nem tudja mire is jó pontosan, a legtöbben szerintem nem tudnák pontosan megmondani hol is tartják őket. A P60 egy évvégi összesítés arról, hogy az elmúlt évben mennyi jövedelmünk került kifizetésre és abból mennyi adót vontak. Érdemes megjegyezni, hogy a P60 nem az összes jövedelmünket összesíti, csupán azt, ami kifizetésre is került. Minden munkáltató köteles levonni a munkabérből a szükséges adókat, ám ezt a Revenue-tól lehívott tax certificate alapján teszi. Ezt a dokumentumot mi is kézhez kapjuk a Revenue-tól rendszeresen, annak minden egyes módosításakor egy-egy friss példányt postázva részünkre. Amennyiben a Revenue nincs tisztában pontosan a körülményeinkkel, úgy előfordulhat, hogy magasabb összeget vonnak le adó formájában. Bizonyos adókedvezmények pedig nem is vehetőek igénybe év közben, hanem csak az adott adóév után lehet azok kifizetését kérni adóvisszaigénylés formájában. A P60 tehát nem egy hivatalos nyugta arról, hogy mennyi adót kellett fizetned tavaly, hanem pusztán megmutatja, hogy mennyi lett kifizetve és te ezután kérheted az egyenleg felállítását és a többlet visszafizetéséd a bankszámládra. Bár elméletileg előfordulhat, hogy te tartozol a Revenue-nak, ám a gyarkolat azt mutatja, hogy az adóhivatal -nyíltan bevallottan- túlfizettet évközben.

Önindító Péter P60 dokumentuma kizárólag példaként kerül felhasználásra, azon semmilyen adat nem tükrözi a valóságot.

A fejrész

- Hirdetés -

A nevünk, címünk, PPS számunk, az adott adóév, a fizetési frekvencia, a tax creditünk mértéke és a USC adósávok jelennek itt meg. Az egyetlen fontos adat itt, az a tax credit mértéke. Ez általában 3300 euró (1650+1650) alapértelmezetten, ehhez lehet különféle extra crediteket igénybevenni rászorultság vagy jogosultság alapján. Amennyiben ez itt nem helyesen jelenik meg, már biztosan tudhatjuk, hogy pontatlanul lett levonva az adónk.

(A) Pay

Ez a rész tartalmazza a neked kifizetett adóköteles fizetés összegét (bruttó bér). Ez nem egyezik meg a legtöbb esetben a szerződésedben szereplő éves fizetéssel, hiszen ebben benne van a túlóra, az Illness Benefit, levonták belőle amit magánnyugdíjpénztári előtakarékosság formájában tettél félre (mivel az adómentes) és tartalmazza az esetleges pótlékokat is.

(B) Tax

Itt a befizetett adó összege kerül megjelenítésre. Amennyiben évközben munkáltatót váltottál, akkor az általuk levont adó mértéke is itt kerül feltüntetésre (a kiállított P45 alapján).

(D) USC

A USC a Universal Social Charge rövidítése, ez csupán egy további adó. A dokumentum ezen részén tüntetik fel a munkabérünk azon részét ami USC adóköteles. Ez magasabb mint az adóköteles bérünk, ugyanis a nyugdíjelőtakarékosság összege ehhez már hozzá van adva. Azután adót nem, viszont USC-t már kell fizetnünk. Péter 7100 euró körül tett félre csupán magának 2018-ban, ami nem túl bölcs lépés, ha százalékos arányban nézzük a keresetéhez képest.

(E) USC Deducted

Itt jelenik meg a USC levonás mértéke az adott évre.

(F) PRSI

Pay Related Social Insurance, azaz egy harmadik adó fajta. Ezt a munkavállaló és a munkáltató is fizeti. Ezek összege itt kerül feltüntetésre.

A P60 alapján négy évre visszamenőleg igényelhetsz vissza a befizetésekből, viszont egy életre igazolod vele, hogy te mit, mikor és mennyit fizettél, így egy nagyon fontos dokumentum a kezedben, amit érdemes biztos helyen megőrizni.

2020-tól már nincs P60

A Revenue kivezeti a P45 és a P60 nyomtatványokat és ezentúl egy valós idejű és átfogó pénzügyi összesítést jelenít meg a MyAccount fiókunkban. Amennyiben még nem regisztráltunk, érdemes azt mielőbb megtennünk. A P60 helyét átveszi az Employment Detail Summary. A levonások ezentúl azonnal láthatóak (amint a payslip kiállításra kerül), és itt végezhetjük az adóvisszaigénylést is.

Fiókunkba bejelentkezve az alábbi kezdőképernyő fogad bennünket.

A “Review Your Tax 2016-2019” menüre kattintva kezdhetjük meg az áttekintést és az esetleges adóvisszaigénylést.

Az Employment Detail Summary veszi át a P60 helyét.

Az “Employment Detail Summary” résznél a “View” linkre kattintva tekinthető meg a P60 utódja és a “Statement of Liability” résznél kezdhetünk hozzá az ún. adóbevallás elkészítéséhez. Itt igényelhetünk további tax crediteket amennyiben jogosultak vagyunk rá, itt vallhatjuk be egyéb jövedelmeinket és az adóvisszaigénylést is itt hajthatjuk végre.

A P60 utódja egy elektronikus dokumentum Employment Detail Summary néven. Az itt megjelent adatok nem valósak és kizárólag a cikk megírását segítik. A valósággal való bárminemű egyezés kizárólag a véletlen műve. Köszönjük Lőrincnek és Ilonának a segítséget a cikk létrejöttéhez.

A “Create Document” gombra kattintva elmenthetjük magunknak ezt az évvégi összesítést a korábbi P60 dokumentumok mellé.

Akik újonnan érkeztek Írországba és korábban esetleg Magyarországon éltek, azoknak feltűnhet, hogy az adóbevallás menete és az azt övező bürokrácia mértéke jelentősen eltér a megszokottól és egy jóval egyszerűbb rendszer működik itt. Ez nem csak a látszat, valóban így van. Reméljük, hogy e cikk elolvasása hozzájárult a könnyebb átláthatósághoz és a régi motorosok közül is lesz aki előkeresi korábbi P60 dokumentumait és átnézi korábbi adóéveit. Kívánunk gazdag adóévet 2020-ra minden kedves olvasónknak!

- Hirdetés -