Online vásárlás a UK-ból 2021-ben

5389

Nem kellett hozzá nagy politikai nyomás, elég volt csupán egy 60 kilométeres kamion konvoj és több ezer, embertelen körülmények között fogvatartott sofőr és a UK máris sikeres kereskedelmi megállapodást kötött az EU-val. Minden bizonnyal a legtöbb ember azt remélte ettől, hogy az online vásárlásokat illetően akkor minden megy tovább a régi rendszer szerint, ám ez korántsem igaz.

Írország egy piciny sziget és népszerű vélemény, hogy ide azért nem jut el sok termék, mert nincs rá igény. Ez részben igaz lehet, ám sokkal közelebb járhatunk a teljes képhez, ha a másik népszerű véleményt vesszük alapul, miszerint az óriási vásárlóerő dacára, Írország egy nagyon pici piac, így vagy egyáltalán nem, vagy csak egy szerény termékskálával jelenik meg sok kereskedő az ír piacon. Az árakat pedig nem csak az dobja meg, ha ugyanazt a terméket Írországban szeretnénk megvásárolni, hogy ez egy másik sziget és a szállítás költségesebb, hanem az általános kereskedelmi szokások itt jellemezően teljesen mások (limitált footfall, “tegnap akarok gazdag lenni, nem holnap” mentalitás, stb.).

A legtöbb írországi lakos részére csak nehezen vagy egyáltalán nem megoldható beszerezni mindent helyben és világszinten is az tapasztalható, hogy a fizikai boltok helyét egyre inkább átveszik az online üzletek. A UK kilépése az EU-ból rövidtávon ad lehetőséget spórolásra, de egy ésszerű megállapodás nélkül sajnos a vásárlók pénztárcája jár rosszul nagy általánosságban. A UK gazdasága továbbra is erős, a piac óriási, a cégek oda továbbra is behozzák azokat a termékeket, amiket Írországba nem, de a vásárlási szokások jelentős átalakítása nélkül, nem biztos, hogy mindenki jól jár. (Tipp: az angol Amazon helyett célszerű Prime tagságot váltani a spanyol, német vagy francia Amazonon, attól függően, hogy melyik szállít ide kedvezőbben). Nézzük át, hogyan alakulnak az extra fizetendő költségek 2021-ben, ha továbbra is a legnépszerűbb célországból, a UK-ból szeretnénk vásárolni. Ebben a cikkben a 150 euró alatti rendelésekről fogunk csak szót ejteni, melyekre a szabály értelmében NEM kell vámot fizetnünk. A 150 euró feletti rendelések lehetnek vámkötelesek, ezekről hamarosan bővebben írunk.

- Hirdetés -

ÁFA (VAT)

Január elsejétől minden UK-ból érkező online értékesítés az EU felé exportnak minősül és így az angol ÁFA alól mentesül. Import ÁFA fizetési kötelezettség sajnos előfordulhat Írországban egyes termékekre, ezekről bővebben lentebb. A főszabály az, hogy semmiképpen sem kell Angliában és Írországban is VAT-ot fizetni.

22 euró alatti rendelések

2021 január és június között minden 22 euró alatti rendelés -a szállítási díjat is beleszámítva- mentesül az import ÁFA fizetési kötelezettség alól. Ez azt jelenti, hogy durván 20%-al olcsóbban vásárolhatunk Angliából, legalábbi júliusig biztosan. 22 euró az nagyjából 19,95 font. Ami az angol ÁFA szabályok szerint normál esetben 23,94 font.

Példa:

Jenő Connemara-Alsó falucskában felmegy a hegyre, hogy legyen egy kis térereje és elkezd netezni. Meglát egy szép trombita réz gyűrűt az Amazonon 19,99 fontért. Mivel csak egy csíknyi téreje van, nem rizikózik, tudja, hogy a párja el lesz ájulva tőle, gyorsan meg is rendeli, hiszen közeleg Valentin nap. Ez az angol ÁFA nélkül 16,66 font és mindössze csak ennyit kell fizetnie Jenőnek, ugyanis ez a szép gyűrű ennyiért nem import ÁFA köteles. A szállítás természetesen ingyenes, hiszen emberünk Prime tag. Jenő nagyon boldog, hogy 20%-ot spórolt a szerelmén. Érzelmek ide vagy oda, Jenőnek fontos az ár-érték arány. Különben se foglalkoznak együtt még olyan régóta a párjával, hogy még ÁFÁ-t is fizessen.

Minden termék ami az angol ÁFA nélkül 19,95 font alatt van (szállítással együtt) azon spórolhatunk. Amennyiben mondjuk öt terméket rendelünk, amik egyenként 19,95 font alattiak, de egy csomagban küldve már meghaladják a 19,95 fontot, úgy 21%-os ír ÁFÁ-t kell rájuk fizetni. Amennyiben a küldő öt csomagban postázza el, akkor viszont mentesülünk a VAT fizetés alól.

Az ír posta (An Post) megállapodást kötött a legtöbb angol online kereskedővel akiknek kiszállítást végez, hogy már a fizetésnél számolják fel az esetlegesen fizetendő ÁFÁ-t. A Money Guide Ireland megvizsgálta ezeket és az Amazon kivételével egyik sem számolta a szabályoknak megfelelően az ÁFÁ-t. Erre érdemes nagy hangsúlyt fektetnie a vásárlóknak és elkerülni, hogy átverés áldozatai legyenek.

Az ÁFA fizetés módjai 2021 január 1-től

Amennyiben az eladó regisztrálva van Írországban ÁFA fizetésre, akkor már fizetéskor felszámolhatja az ír ÁFÁ-t amennyiben az indokolt és így a vásárlónak további fizetési kötelezettsége nincs és egy teljesen átlátható vásárlói élményt tud biztosítani, rejtett költségek nélkül.

A vevő dönthet úgy, hogy nettóban (a UK ÁFA nélkül) adja el a terméket, így az ír posta vagy a választott futárszolgálat fogja beszedni az esetlegesen felmerülő ÁFA költségét. Ez semmiképpen sem lesz népszerű megoldás a vásárlók körében, mert a cégek nem ingyen végzik ezt és ez extra díjakhoz fog vezetni. Az ír posta például a csomag árának 1%-át fogja kérni (de minimum 10 eurót) azért, hogy az ÁFÁ-t nekik fizessük be.

Mekkora mértékű lesz a ÁFA akkor a rendeléseinken?

Februárig 21% az ÁFA a legtöbb terméken, utána jó eséllyel 23% ismét. Ez alól számos kivétel van, némelyik termékkategóriát például egyáltalán nem terheli ÁFA. 2021 júliusától várhatóan a 22 euró feletti termékekre is kell majd ÁFÁ-t fizetni, addig azonban nem. Fontos megjegyezni, hogy a szállítási díjjal együtt kell beleférnie a 22 euróba a terméknek. Az Ebay-en népszerű csalási forma, hogy egy euró a termék, de mondjuk 55 euró a szállítási díj (a termék valódi értéke), így a szabály megalkotója számításba vette az ilyen visszaéléseket is.

A Revenue (ír adóhivatal) jelenleg nem foglalkozik a hat euró alatti ÁFA összegek beszedésével (hm…), ami számunkra annyit jelent, hogy durván 28 euróig ÁFA mentesen rendelhetnénk, ha a vevő nem számítja fel nekünk az ÁFÁ-t már fizetéskor.

A 22 eurós mentesség a csomagokra vonatkozik, tehát többszöri rendelés leadás esetén spórolhatunk (a környezeti terhelés viszont növekszik). Érdemes követni az Euró és az Angol Font árfolyamát is, mert ez is okozhat meglepetéseket vásárláskor, ha a 22 eurós limitet tartjuk szem előtt.

Az ír posta a tapasztalatok alapján eddig nem fordított különösebben nagy figyelmet a csomagok értékére, míg a futárszolgálatok annál inkább. Aki szeret kockáztatni, továbbra is rendelhet olyan angol kereskedőtől, aki nem számolja fel neki az ír ÁFÁ-t és reménykedhet benne, hogy a postán átcsúszik a rostán. Ha viszont megállapítják, hogy 22 eurót meghaladó értékű a csomagja, akkor az ÁFA díján felül még a 10 euró extra díjat is meg kell fizetnie a postának. Célszerű elkerülni az ilyen kereskedőktől való vásárlást.

Az Írországi Magyar Hírlapnál nagy figyelmet fogunk fordítani a szabályok alakulására, hiszen nekünk is lételemünk az online vásárlás a UK-ból.

Tetszett amit olvastál? További hasznos tartalmakért kérlek lájkold az Írországi Magyar Hírlap Facebook oldalát és kapcsolódó oldalait:

Puskas Irish Hungarian Charity CLG
Írországi Magyar TV
Írországi Magyarok Facebook oldal
Írországi Magyarok Facebook csoport

- Hirdetés -