ÓHAZA-ÚJHAZA…

365

A napokban az Óhazán és az Újhazán gondolkodtam. Mindenki mást és mást hagyott maga mögött, amikor egy szebb és boldogabb élet reményében elindult, hogy meghódítsa a szép zöld szigetet, Írországot. Sokkal fontosabbnak tűnhet az, ami előttünk van, a tervek, célok és álmok megvalósítása. De, a nemzeti identitásunkat, a kultúránkat, értékeinket nem vághatjuk be a sutba, mondván, hogy ez itt egy új élet, minden régit eldobok. Hiszen, az ünnepi ételeinket is az otthoni receptek, szokások alapján készítjük, karácsonykor a nagymama receptje szerint sütünk-főzünk. Az otthoni ízeket keressük, ezért kedveljük a lengyel boltokat, mert ott találunk néhány otthoni ízt, alapanyagot az ételeinkhez, vagy ezért szeretjük a magyar boltokat. Mennyit kifizetünk pl. egy Túró Rudiért, mert egy darabka az Óhazából, mert szeretjük, a miénk.  Valljuk be őszintén, hogy március 15-e közeledtével nem csak Szent Patrik ünnepe jut az eszünkbe, hanem eszünkbe jutnak az otthoni „márciustizenötödikei” ünnepeink is… de, jó is volt… emlékszel…

Amikor mi, közel 10 évvel ezelőtt Írországot választottuk az Újhazánknak, a szállás és munka keresése után a legfontosabb volt számunkra, hogy kapcsolatot találjunk a kint élő honfitársakkal. -Bár sokan óvtak attól, hogy ne barátkozzak kinti magyarokkal, mert azok ilyenek és olyanok… Bevallom, nekem csak jó tapasztalataim voltak a kinti magyarokkal kapcsolatban a személyes találkozások és az online kapcsolatok alapján is. Egyetlen rossz élményem volt, a Henry Streeten mentem, amikor szembe jött velem, két fiatal leány és elképesztő módon káromkodtak magyarul. Akkor éppen nem voltam büszke arra, hogy magyar vagyok, függetlenül attól, hogy hármunkon kívül más nem valószínű, hogy értette mi is történik. 

Hiszem és vallom, hogy kötelességünk ápolni a kulturális örökségeinket, függetlenül attól, hogy a Föld melyik szegletében élünk. Kötelességünk a gyermekeinknek átadni a hagyományainkat és értékeinket, megismertetni velük azt, hogy mi a magyar népzene, néptánc, irodalom, milyen a magyar történelem, a humor, az ételek. Kell, hogy megismerjék Gárdonyit, Jókait, Mikszáthot, Aranyt és a többieket, mert a mi gyökereink akár tetszik, akár nem, de az Óhazában vannak. Lehet szép új autónk, házunk, megtakarításaink, jó munkánk, de azt, hogy honnan jöttünk nem feledhetjük el! Ápolni és gondozni kell az értékeinket, kincseinket.

Emlékszem, hogy 10-20-30 évvel ezelőtt megannyi televízióműsor számolt be az idegenbeszakadt magyar kolóniákról, az USA-tól Brazílián keresztül egészen Ausztráliáig, hogy milyen szépen találkoznak, közös ünnepeket, alkalmakat szerveznek, meghívnak népszerű magyar előadókat és segítik egymást. Ez megmaradt egészen a mai napig is. Mi mit teszünk, hogy összefogjuk, segítsük egymást? Érezzük ennek a fontosságát és felelősségét?

Tudom, hogy a mai világunk felgyorsult, már nem könnyű beilleszteni az életünkbe egy-egy programot. De, ha akarjuk, menni fog, ha igényeljük, ha van rá igényünk összehozható. Fontosak az emberi kapcsolatok, igazi értékeket rejtenek, csak ápolni, gondozni kell. 

Szép gondolat és terv az, hogy legyen egy magyar házunk, ahol találkozhatunk, programokat szervezhetünk, ahol igazán otthon vagyunk, mert a miénk, mert egy darabka lehet a mögöttünk hagyott Óhazából, mert ez a mi felelőségünk is. Úgy szeretném most megkérdezni, hogy kinek dobbant meg a szíve és ki az, aki segítene egy „magyarház” létrehozásában, szervezésében, működtetésében? Emlékeim szerint korábban volt hasonló, valahol Dublin belvárosában, amikor mi kitelepültünk a város 1 €-ért adott egy három teremből álló helyiséget a dublini magyaroknak… 

-onody-